1055 Budapest, Falk Miksa u10
+36 30 922 52 82
by appointment

kovatslajos.wordpress.com

Rólunk


Kováts Lajos több, mint 20 éve foglalkozik kortárs és klasszikus művészettel.


1991-ben létrehozza a Blitz Galériát, ahol 1993-ban Magyarországon elsőként rendez magánaukciót, kezdetben még klasszikus modern művekből.



2001-ben megalapítja a MEO Kortárs Művészeti Gyűjteményt. Az újpesti bőrgyár területén kialakított kortársművészeti központ saját gyűjteménnyel rendelkezett. A gyűjtemény törzsanyagát a XX. és XXI. század fordulóján, illetve az azt követő években készült magyar alkotások adták, ily módon sokkal szigorúbban értelmezve a „kortárs” fogalmát.

A MEO alapításakor a központ megfogalmazott küldetése az volt, hogy a művészetet kedvelők és a szakértő közönségen túl, egyre nagyobb tömegek érdeklődését keltse fel a modern képzőművészet iránt.

A kitűzött cél a tapasztalatok szerint sikerrel járt, hiszen Andres Serrano, Peter Greenaway, Chris Cunningham vagy Nobuyoshi Araki, a magyar művészek közül Keserü Ilona, Lakner Antal, Kupcsik Adrián vagy Nyári István kiállításait a MEO működése alatt több ezren látogatták.


Kováts Lajost 2002 augusztusában Mádl Ferenc köztársasági elnök A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tűntette ki a MEO alapításáért és az ott végzett magas színvonalú szakmai munkáért.
Ugyancsak 2002-ben a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Henszlmann Imre díjjal ismerte el a kortárs képzőművészet területén kifejtett tevékenységét. Ehhez társult, szintén 2002-ben a MÚOSZ - Ezüst Mókus díja.


A volt újpesti bőrgyár épülete 2004-ig működött modern művészeti központként. A mintegy 3000 négyzetméternyi kiállítóhely mellett kávézó, könyvesbolt, előadóterem várta az érdeklődőket.




Néhány passzív év után, 2009-ben létrejön a BUMBUM, egy galéria a budapesti belvárosban, mely azzal a céllal nyitja meg kapuját, hogy a magyar kortársművészetet bejutassa a nemzetközi kiállítási és művészeti élet vérkeringésébe.


A BUMBUM egy kicsit más, több mint egy kereskedelmi galéria. A MEO-ban szerzett tapasztalatokat és kapcsolati tőkét a BUMBUM és művészei javára szeretnénk kamatoztatni.



Egyedi projekteket tervezünk a magyar kortársművészet nemzetközi ismertsége érdekében, nemzetközi partnerekkel együttmüködve, Argentinától Kínáig.

Vérátömlesztés címen akciót indítottunk fiatal, tehetséges magyar képzőművészek felkutatására

a nagyvilágban.

 



http://kovatslajos.wordpress.com/